2015. május 10., vasárnap

Csillagjegyek jellemzői


Capricornus – Bak

Bak csillagjegy

A kulcsszó az elővigyázatosság! Céltudatos, komoly, kötelességtudó ember vagy. Az élet néha nehéznek tűnik, de végül felülemelkedsz a gondokon. Habár a Bak nagyon mértékletes, lelkiismeretes és gyakorlatias, néha elfogja az önsajnálat. Kiváló képességed van az összhangra, és megérzed mások igényeit. Mások szemében gyakran túl komolynak tűnsz.

A Bak mindig tüzetesen megválogatja a barátait, de aki a bizalmába tud férkőzni, annak odaadó és megbízható barátja lesz. A Bak roppant szorgalmasan dolgozik, hogy minden célját véghezvihesse. Fontos számára a tisztesség, akár másról, akár önmagáról legyen is szó. Természeted enyhén melankolikus. Nehezen lehet kihozni a sodrodból. Elvétve haragszol, de ha valakinek sikerült feldühítnie, akkor elég nehezen nyugszol le. Haragtartó típus vagy. Akaratod igen magabiztos. Kitartó vagy és szívós, nagy ritkán ingathat meg téged valami vagy valaki.

Feltörekvőnek ismernek és bizony kissé uralkodó típusnak is. Mindig felfelé tepersz a ranglétrán. Lehetsz akár törtető is, aki nem ismer mást, mint a munkát, az előreléptetés lehetőségét.

A Bak és a tanulás

Szellemi készségeiddel a mélységre törekszel. A felületes dolgok nem érdekelnek, így a külsőségek sem, inkább a belső értékekre figyelsz oda. Remek a koncentráló képességed, ez csak akkor nem komplett, ha a születési horoszkópodban nagyszámú támadás éri a Bak jegyét, vagy a Szaturnusznak rossz a konstellációja.

A Bak és a Föld eleme

A Bak jegyének minősége, domináns eleme a Föld. Uralkodó bolygója a Szaturnusz, mely a célok és a hivatás / küldetés házának is irányítója. Komoly, mutatós, korrekt, kissé tartózkodó ember vagy. Nem szeretsz sokat beszélni, ám mindig állod a szavad. Megbízható jó barát vagy, és kitartasz a barátaid mellett. Állandóan tanulni, fejlődni szeretnél. Igazán mélyen tudsz szeretni, de ezt nem mutatod ki gyakran.

A Bak és a munka

A Bak nagyon szorgalmas, de másoktól is elvárja ugyanezt. Úgy érzed, hogy a sorstól nem kapsz meg semmit ingyen, és ez így is van, sokszor kétszer annyit szeretnél teljesíteni, mint mások. Sosem vagy tétlen, bár időnként lassúnak látszol. Kissé önfejű vagy, titoktartó, és nem szereted az tapintatlanságot. Igencsak jó a memóriád. Haragodat el tudod fojtani, és magadban tartani. 

Ha valami esetleg nem sikerülne első nekifutásra, akkor képes vagy akár 10-szer, 20-szor is nekifutni. Jellemzően idősebb korodban éred el a céljaidat. Ekkorra általában már össze tudod szedni a megérdemelt vagyont, és ha az idődet is jól be tudod osztani, akkor élvezni is tudod.

A Bak és a pénz

Nagyra törő vagy, de ez kívülről nem igazán látszik rajtad. Csak az első helyezés felel meg neked minden téren. A pénz fontos szerepet játszik az életedben. Pénz nélkül nehezen éled az életedet. Jellemző rád a takarékosság, de mindig van előtted valamilyen célkitűzés, amit el szeretnél érni. Van olyan Bak szülött, aki képes akár 40-50 évig is várni a céljaira, de eléred azt, amit akarsz, és azt meg is tudod tartani. Mindig úgy érzed, hogy nehéz a sorsod, de ha elérted a célodat, akkor teljesnek látod az életed. A Bak céltudatos ember, aki jól ért az üzlethez és számára a munka, a hivatás az elsődleges. Legnehezebb dolgod ifjabb korodban van, és minél öregebb leszel, annál inkább tudsz majd nehézségek nélkül boldogulni. Ekkorra kitartóbb leszel, és sokkal többet bírsz, mint mások. Egész életedben a hivatásodat tartod a legfontosabbnak, és ez idős korodra is így marad.

A Bak és az idő

Központi szerepet játszik nálad az öregedés gondolata. Gyakran egészen fiatalon foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz, ha megöregszel? Ezért ideális, ha időben vásárolsz házat vagy földet, mert a Szaturnusz, az uralkodó bolygód szereti ezt, és hozzájárul is ehhez.


Aquarius – Vízöntő

Vízöntő csillagjegy

A Vízöntő jegyében született embereket nem könnyű megismerni, kiismerni pedig szinte lehetetlen. A Vízöntő ember szangvinikus személyiségű, de azért szívélyes és szenvedélymentes. Tartózkodó és toleráns. Minden érdekli, ami a megszokottól eltér. Erős akaratú és nagyon eltökélt. Pontosan tudja mi az, amit akar. Elhatározásait az akadályok ellenére is véghezviszi.

A Vízöntő lelki tulajdonságai

Finom, előkelő, mondhatni imádnivaló egyéniség, emellett eléggé hajthatatlan. Nyílt, tisztességes, jólelkű, részvétteljes, emberséges. Modora rokonszenves, figyelmes, lekötelező, híve minden intellektuális és etikai haladásnak, kulturális törekvésnek. Ösztönösen helyes az emberismerete. Minden típus közül a legemberségesebb.
Szimpátia és antipátia egyaránt erősen befolyásolják. Érdeklődik az okkultizmus, az asztrológia, a metafizika és a pszichológia iránt, erősen foglalkoztatja az ember jellembeli tulajdonságainak kiismerése. Nem igazán képes olyan emberek között élni, akik nála emberileg primitívebb szinten állnak. Korlátok nélkül tudja magát átadni egy eszmének.

A Vízöntő jellemrajza:

A Vízöntő jegyének első ura az Uránusz, ezért jellemében van valami feltűnő, kimagasló tulajdonság, másik ura a Szaturnusz. A fix minőséghez tartozik. Komoly gondolkodó, de nagyon problematikus, komplikált a gondolkodása. Szeret természettudományi dolgokkal foglalkozni. Szinte minden Vízöntő szereti a természetet, az embereket, állatokat és a növényeket.

Ha a Szaturnusznak és az Uránusznak jó a konstellációja a horoszkópban, akkor nagyon rátermett személyiség. A Vízöntő jegyében született ember kiváló asztrológus, mert megérez dolgokat. Ha jó a típus, akkor alkotó. Erős jellemű, megingathatatlan, jó modorú, de mondhatni kissé csodabogár.

A Vízöntő jegyében született ember a jövő embere! Majdnem minden Vízöntő érdeklődik a metafizikai dolgok iránt. Állandó mozgásban van. Nem lehet a tetteit és a reakcióit előre kiszámítani.

Jó barát, segítő, lényében van a jószívűség, társaságkedvelő, jellemében nemes. Egyet nem bír elviselni, az alacsonyabb színvonalú – és ez nem az anyagi javakra értendő - emberekkel való kapcsolatot. Ettől gyötrődik, a gonoszságot pedig ki nem állhatja. Érzelmeiben dominál a vallás, befolyásolni nem igazán lehet.

A Vízöntő és az Állatöv

A Vízöntő jegye a 11. az Állatövön, így a 11.  Ház – sorsterület – tartozik hozzá, ezért idealisztikus. A 11. ház a második gyermekházat jelöli az asztrológiában, ezért általában a Vízöntő jegyében született ember szereti a gyermekeket.

A Vízöntő és a levegő elem:

Dinamikus az érzés és a gondolatvilága.  Remek emlékező képessége van, jó kritikus. Van érzéke a művészethez, az irodalmat pedig kifejezetten kedveli. Szereti az eleganciát, de ez nem hétköznapi nála. Ez az öltözködésében is jellegzetes, de nem követi a divatot, egy Vízöntő ugyanis sohasem utánoz.

A Vízöntő jegyében az Uránusz az uralkodó bolygó, ez filozofikus, tudományos illetve műszaki készségre vall. Az elektromosság, elektronika és a számítástechnika területén a legkiemelkedőbb. Nem felelőtlen, a súlyosabb problémák megoldásától sem riad vissza. Amit elkezd, azt be is fejezi. Szilárd etikus fejlődési vágy él benne.

A Vízöntő alapsorsa:

Komoly, megfontolt ember, alaposan előkészít mindent. Az alapsorsában általában nincs sok változás, de ha van, akkor az váratlanul következik be az Uránusz befolyásának köszönhetően. Alapsorsa a barátsággal és a mentorokkal – ezt szimbolizálja a 11. Ház - is összefüggésben áll. Jó horoszkóp esetén a Vízöntő sok barátot, jó mentorokat talál. Diszharmonikus horoszkóp esetében a barátok rossz szerepet töltenek be a sorsában. Ha a születési horoszkópban nagy a zavar (diszharmónia), akkor a Vízöntő ember mérhetetlenül szeret enni, mondhatni a gyomra az irányítója.


Pisces – Halak

Halak csillagjegy

Ránézésre bizonytalannak tűnsz, de mégis, a saját visszafogott tempódban mindent elérsz. A Halak szülötte magával ragadó és kellemes, megértő. Könnyen bevonja magát mások problémáiba, és módfelett szereti az állatokat.

Ha a Halak jegyében születtél, akkor befolyásolható, habozó ember hírében állsz, szentimentális, flegmatikus hajlammal. Igazi hangulatember vagy. A vidámságból gyászos hangulatba könnyedén átcsapsz és fordítva is igaz ez rád. Elégedettség, elégedetlenséggel váltakozik. Részvétet érzel a fájdalmakkal szemben, szereted és gondozod a betegeket, elesetteket. Kész vagy feláldozni magad.

A Halak és a víz jegye:

A 12. jegy az állatövön. Eleme a víz, minősége változó, természetes háza a 12. Ha a Holdad is a Halak jegyében áll, akkor a két vizes elem a fantázia világába ragadhat téged, de egyben ingadozóvá vagy álmodozóvá is tehet, és ha erre nem figyelsz, a reális életben sok hibát követhetnél el, ami rád nézve sok kellemetlenséggel járhat.

A Halak jegy szülötte nem mindig szeret hidegen és objektíven szembenézni a tényekkel, és emiatt előfordulhat, hogy érzékeny természete miatt mások szenvednek. Néha hiányzik belőle a humor, néha kifejezetten szeret szomorkodni. A Halak jegyében álló minden bolygó látszatra akaratgyenge, befolyásolható, valójában megtalálja az érvényesülés módját. Kitűnő intuíciója van. Egyik legönfeláldozóbb, legegyütt érzőbb jegy. (Jellemző foglalkozások: Betegápoló, orvos, szociális munkás.) A Halak embere rajong a művészetekért és a zenéért. Óvatosnak kell lennie, mert könnyen kicsúszik a lába alól a talaj: ilyenkor fordul az alkoholhoz esetleg a drogokhoz.

Miről ismerhetjük fel a Halak szülöttet?

Általánosságban a Halak jegyében született ember haja sötét színű, és sokáig megtartja ezt a színt, későn őszülnek. Homloka magas, a homloka alatt – mint minden Jupiter által uralt jegynek – szép, szabályos, ívelt szemöldöke van. A szeme az egyik legjellegzetesebb testrésze. Szeme alatt – mint minden vizes jegynek – megtalálhatók a táskák. Nagyon kifejező szeme van, mintha bánat, fájdalom lenne benne, - erre mondjuk, hogy Neptuni szemek – mintha nem is ebből a világból származnának. Szeme színe ritkán sötét, az írisze inkább világos. Koromfekete szemű Halak jegyű emberrel ritkán találkozhatunk. Mindig egy titokzatos mosoly ül az arcán. Álla nem túl markáns.

Arca inkább sápadtnak látszik. Bőre porózus, puha, hiszen a víz elemhez tartozik, - így egész testében sok víz van – mintha nem lennének csontjai. Ha izgul, akkor a tenyere vizesedik. Teste alsó része erősebb, hiszen a Jupiter is uralkodik ebben a jegyben. Általában nagyobb a lába, és nagyon erős a vádlija. A lábfeje az egyik legérzékenyebb testrésze.

A Halak temperamentuma:

Jellemzően szangvinikus, melankolikus. A szangvinikus elem (Jupiter uralja), tűz elemű, a melankolikus elemet a víz uralja (Neptun). Ez a két ellentét mindig dolgozik a Halak emberben, és nagy feszültségeket okoz. Lényében mindig megtalálható az ingadozó és a változó jelleg. Látszólag nem tudnak nemet mondani, jó lelkűek, ezért látszanak akarat nélkülinek. Sokszor vannak düh kitörései. Mindig ki van téve bizonyos ellenséges behatásoknak, inzultusoknak. Ha észreveszi az ellenségeskedést, komoly félelmet tud kelteni, és súlyos sértésekre is képes. Ha a horoszkópban nagyon sok kellemetlen bolygóállás található, akkor a Halak szülött akaratgyengévé válik. Így válik erősebb akaratú emberek játékszerévé, és ilyenkor könnyen kihasználható a Halak jegyében született ember. A Halak jegyében álló bolygók lelki tulajdonságai: Nagyon érzékeny és passzív természetű. Érzékeny az időjárásra, a külső kapcsolatokra, a benyomásokra. Vendégszerető, szívélyes, segítőkész ember. Ha nagyon támadottak a bolygók a Halak jegyében, akkor képtelen titkot tartani, rendetlen, könnyen elindul a lejtőn lefelé.

A Halak szellemi tulajdonságai:

A Halak jegyében született emberek között sok a kiváló intelligenciával rendelkező ember. Felfogóképessége kitűnő, gyors, amit egyszer megtanult, el nem felejti. Sokoldalú, sokféle képességű, és sokféle hajlamú. Rossz konstellációnál fordulhat csak elő a szellemi érdektelenség, az apátia, a korlátoltság, az erkölcsi és szellemi zűrzavar csak ekkor jellemzi. Ilyenkor nincs ítélőképessége, olyan dolgokat is cselekszik, amelyekről nem látja, hogy hamis és a kívülállók véleményét nem érti meg. Egy kis külön világot épít ki magának. Ha a horoszkópban a Jupiter az erősebb, akkor szerencsés élete lesz a Halak szülöttnek, mert a Jupiter révén minden veszedelemből kisiklik, mint egy hal. Ha a Neptun az erősebb a horoszkópban, könnyen válik babonássá, hiszékennyé, és nem fog tudni küzdeni a saját érdekeiért. Jó esetben segítőkész, szociális munkára alkalmas, jó orvos, ápoló, és pap is lehet. A Halak jegyű emberek között sok a mártír. A Halak jegyéhez tartozik a 12. ház, ide soroljuk a színházakat. Így a Halak jegyében született embereknek óriási utánzóérzékük és átélésre való hajlamuk van.

A Halak érzelmi tere:

Minden embert meg tudsz érteni, és nagyon kedves vagy. A Halak viszont érzelmi téren eléggé naiv, és hajlamos arra, hogy más emberek hiányosságait és fogyatékosságait figyelmen kívül hagyja. Könnyen sértődik, és hajlamos elszomorodni, sőt elsírni magát. Hajlamos az önsajnálatra is.

Érzékeid néha megcsalhatnak, mert túlságosan is romantikus vagy és optimista, valóban rózsaszín szemüveget hordasz. Mivel mindenben a legjobbat akarod meglátni, a valóság és igazság közötti ellentét nyugtalanít. Rendkívüli személyiség vagy, szokatlan érdeklődésekkel, különös tanulmányok, emberek és eszmék iránt – és nagy érdeklődéssel saját magad iránt.

Hajlamos vagy arra, hogy teljesen magadba zárkózz, azt a gondolatot dédelgetve magadban, hogy nem tudsz semmire sem jutni, vagy nem akarod magad azzal zavarni, hogy valamire is juss, ami furcsán elérhetetlenné tesz. Habár engedékenynek, értelmesnek tűnsz, olyannak, aki érdeklődik más emberek iránt, és mások gondolatai iránt, a valóságban belül sebzett vagy és szilárdabb házakat építesz a lelked számára, s hagyod, hogy a világ összedőljön körülötted.

A Halak és a környezet:

Szükséged van arra, hogy szilárdan kapcsolódj a valósághoz! Minél hagyományosabban élsz és gondolkodsz, és minél inkább megpróbálod megérteni más emberek gondolatait, módszereit, minél jobban próbálsz alkalmazkodni ezekhez, annál boldogabb leszel.

Habár a Halak szülötteként különleges esetekben tapintatod és érzékenységed tekintélyes pozíciókhoz vezethet, végrehajtó-vezető erőd gyenge, bár a részletekben pontos vagy, és nagyon erős a kötelezettségek teljesítésében. Szellemileg gyors, jó felfogású vagy, intuitív, majdnem misztikus hittel a megérzéseidben, és amikor érzelmileg vagy érintve, megérzéseid általában beválnak.

A belátás nagy erősséged, átlátod a dolgokat, ezt használod fel építően és alkotóan, inkább, mint kritikusan vagy magadba zárkózva, és megértésed értékessé tesz a gyakorlati dolgok világában is. Kerülnöd kellene a spiritizmust, okkultizmust, és hasonlókat.


Aries – Kos

Kos csillagjegy

A Kos sohasem néz hátra, csak előre. A múlt a legritkább esetben érdekli, inkább a jövő. A jelen is csak egy eszköz a jövőre nézve. Ha elérte a célját, akkor sem lesz képes megállni! Ha közben akadályba ütközik, azt is darabokra töri. Kosként individualista vagy először, utoljára és mindig, hiszel önmagadban és a saját képességedben, hogy le tudod győzni az ég és föld erőit. Céljaid az elmédben már olyan határozottan körvonalazottak, mintha valóságos tények lennének. Valószínűleg türelmetlenséget érzel mások ellenkező véleményével szemben. Nemcsak türelmetlen vagy, hanem abszolút képtelen arra, hogy megértsd őket, mert a megértés nem erős oldalad. A Kos szülöttet más emberek baja nem különösen érdekli, habár paradoxonként gyakran elvárják, hogy más emberek hallgassák meg a panaszaikat, melyet néha hosszú lére eresztve mond el.

A Kos célja

A Kos csak a célt látja, más nem igazán érdekli. Nem mindig törődik azzal, hogy mi lesz cselekedete következménye. Az átlagos ember először alaposan megfontolja, mit és miként tegyen, előre felkészül a lehető akadályok leküzdésére, az esetleg felmerülő nehézségek elsimítására. A Kos ezzel nem igazán törődik. Ha valamibe belekezd, fut előre, még akkor is, ha esetleg csakugyan a falnak megy.

A Kos jellemzése

A Kosnak rendkívül fejlett az önállóságérzete. Fellépése imponáló, határozott, de valami hirtelen, valami viharos mindig van benne. A lehetetlen szót nem igazán találjuk meg a szótárában. Néha sajnos olyan dolgokba is beleavatkozik, amibe nem kellene. Néha ítélkezik olyan dolgok felett, amikhez esetleg nem ért annyira, mint mások.

Kosként nagyon jól ki tudod használni az adott helyzeteket. Könnyen változtatod a hangulatodat, könnyen és gyorsan fellobbansz, de azután gyorsan elfelejted haragodnak okát. Törekszel az első helyen lenni. Értelmed brillírozó, gyors felfogású. Hajlamos vagy a mérgedet kiönteni, hajlamos vagy az idegeskedésre, és a fejfájásra is. Bizonyos érzelmi távolságot tartasz az emberekkel, akik körülvesznek. Kifinomult érzéseidet sokszor tudatosan használod. Ha érdekeid úgy kívánják, tudsz nagyon kedves lenni, kivéve, ha nem személyes kérdésekről van szó. A dolgokat saját értékrendeddel méred.

Szellemileg nagyon gyorsan befogadod a dolgokat, és nagyon gyorsan reagálsz. Miután a Kos szülötteknek nagyon jó a felfogóképessége, hajlamosak arra, hogy gondolkodás nélkül mindent azonnal lereagáljanak.  Pillanatnyi érzelmi állapotuk alapján döntenek, sokszor meggondolatlanul. Nem kenyerük a módszeresség, nem szeretik a tekintélyt, és nem szívesen fogadnak tanácsokat. Utálják a fegyelmezést.

A Kos emberek minden helyzetben képesek gyorsan dönteni, gyors határozatokat hozni. Lelkesedésük változó. Kivételes eredetiségük, leleményességük nyugtalanná teszi őket, és nem mindig kitartóak.

Kosként igyekszel érzelmileg uralkodni másokon, és így tekintélyedet növeled, mert sokkal jobb vezető vagy, mint beosztott. A Kos törekvő és úttörő szellem. Kampányszerűen él, és ugyanilyen kampány módra szerzi anyagi javait is. Nem szereti a részleteket. 
Érzékszervei jól fejlettek, főleg a látása. Hatással van más emberekre, főleg dinamikusságával és önbizalmával.

Női horoszkópban a Kos jegyében álló Nap rámutathat a féltékenységre, és szükséged van arra, hogy legalább látszólag te hordd otthon azt a bizonyos nadrágot. Férfi horoszkópjában a Kos jegyében álló Nap sokszor vonzza az uralkodó természetű hölgyeket.


Taurus – Bika

Bika csillagjegy

Ha a Bika jegyében születtél, akkor nyugodt vagy, barátságos és békés, kitartó, állandó, és szívós. Higgadt vagy, a cselekvés előtt a legalaposabban megfontolod a dolgokat, megvizsgálsz, megnézel mindent. Általában mindenkiben, de a Bika jegyében született emberben különösen jelen van az igény, hogy bebiztosítsa magának, amit megszerzett.

A Bika és a realitás

Egész életed a realitások között zajlik. Realitás előtted minden, az emberek, az állatok, fák, házak, szokások, környezet. Elképzelhetetlen erővel tudsz ragaszkodni hozzájuk, sőt akár rabjává lehetsz az érzelmeidnek is. Nehezebben tanulsz, mint más jegyek szülöttei, de ha egyszer megtanultál valamit, azt alaposan tudod, és soha nem felejted el.

Mindenben alapos vagy, és nem nyugszol addig, amíg célodat el nem éred. Gyakorlatias vagy, az anyag minden titkát, csínját-bínját ismered a maga valóságában, ezért fenntartással fogadsz minden elméletet, feltevést. Nálad az anyag nemcsak holt tárgy, vagy fogalom, nemcsak megnézed, de meg is látod annak minden tulajdonságát. A Bika jegye szimbolizálja a megállapodást, a kivárást, a helyben maradást. A Bika jegyében mindennek lehetősége nyílik arra, hogy feltöltődjön, erőt gyűjtsön.

A Bika jellemzése

Ha a Bika jegyében születtél, valószínűleg te is úgy gondolod, hogy a nagy rohanás, erőkifejtés után ideje élni az életedet. Így született jó evő és ivó vagy, aki főleg a minőségre helyezi a hangsúlyt, igazi ínyenc, de természetesen a mennyiséget sem veted meg.

Nemcsak a természetet kedveled, hanem a természetes anyagokat is előbbre tartod a műanyagnál, a mesterkéltnél. Elsődleges számodra az esztétikum. Mindenben tudsz mértéket tartani. Mindent, ami szép, értékes, és a mindennapi kényelemhez hozzátartozik, azt szívesen megszerzed magadnak.

Te tudod a legjobban értékelni a tulajdont, a vagyont, az élvezetet, egyszóval mindent, ami csak az anyaggal összefüggésben lehet.

Nem szereted, ha sürgetnek. Jelszavad: „lassan járj, tovább érsz”. Amit elkezdesz, azt be is szoktad fejezni. Nagyon nem szereted a felületes, a fél munkát. Igazán ott érzed jól magad, ahol minden a megszokott helyén van, otthonosan berendezett légkör fogad, és tudod, hogy mi a feladatod, és nem jönnek váratlan meglepetések.

Igazán hűséges vagy. Ha már egyszer kiválasztottál valakit, eszedbe sem jut, hogy másként, vagy más emberekkel is teremthetsz kapcsolatot: ha viszont egyszer ki kell esned a rendes kerékvágásból, és megkóstolod az idegen örömöket is, ez annyira hatalmába keríthet, hogy a szó legszorosabb értelmében rabjává válhatsz az új érzésnek.

A Bika és a pénz

A Bika embert a legtöbben önzőnek tartják, pedig nem vagy az, csak takarékos. Néha túllépsz e téren, a normális határon, mert mint materialista, minden erőddel arra törekszel, hogy vagyont gyűjts. A megszerzett vagyont erős kézzel tartod, mert állandóan attól félsz, hogy esetleg el is veszítheted. Ezért van az, hogy – bár tele vagy részvéttel, együttérzéssel – amikor segítséget adsz másoknak, az mindig kisebb, mint amennyi a vagyonodhoz mérten arányos volna. A másét sohasem szeretnéd. Nem vagy irigy mások vagyonára, pénzére, sikereire, de ami a tied, ahhoz ragaszkodsz.

A Bika és a Föld elem

A Bika jegye a föld elemhez tartozik. A föld nehézkessé tesz, a vérkeringést lassítja. Ha a vérkeringés lassabb, ennek megfelelően alakul a jellem is, ezért a Bika jegyében született ember, mint te is, alapos, megfontolt, elővigyázatos, céltudatos, pontos, lelkiismeretes, és megbízható. A  föld elem a röghöz kötöttséget is jelképezi, így te sem szereted túlzottan a változatosságot, és nem szeretsz nagyon az előtérbe kerülni. A „röghöz kötöttség” azonban kitartást, állhatatosságot, és céltudatosságot is jelent, ezért lehet anyagi dolgokban feltétlenül és minden körülmények között megbízni benned.

A Bika jele

A Bika jele egy kör, melynek tetején két félkör található, két felálló szarv jelképezi. Ez inkább az erők befogadását szimbolizálja, és nem a kifelé hatni akarást. A kör végtelensége felett a lélek félköre azt jelképezi, hogy a Bika jegyében született ember az érzelmeket többre becsüli, mint a szellemet.


Gemini – Ikrek

Ikrek csillagjegy

Az Ikrek tevékenyek, ötletekben nagyon gazdagok, életrevaló kezdeményezéseik vannak elsősorban olyan területeken, ahol valamit szebbé, ízletesebbé lehet tenni. Szeretik a társaságot és a gyermekeket. Az emberekre pusztán a személyiségükkel is nagy hatást gyakorolnak. Ízlésben és viselkedésben hajlanak a különlegességre, úgynevezett extravagáns vonások felvételére.

Ha az Ikrek szülötte vagy, akkor gyakran előfordul, hogy életed során többféle hivatással is megpróbálkozol, és ha kitartasz egy pálya mellett, akkor el-elvágyakozol valami más, valami merőben ellentétes felé.

Az Ikrek bolygója

Az Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr, az értelem, az intelligencia planétája. Általa az Ikrek nagyon jól tudnak fogalmazni és gyakran választanak olyan foglalkozást, ami valamilyen módon kapcsolódik az íráshoz.

Az Ikrek kettőssége

Az Ikrek jegye úgynevezett kettős jegy: emiatt szülöttei könnyen szétforgácsolják magukat, nem mindig bontják ki a tehetségüknek megfelelően a képességeiket, nem mindig tudnak szívósan harcolni egy célért. Néha határozatlanok, idegesek, ingerlékenyek, ezért jó, ha maguknál sokkal határozottabb társat választanak, aki segít nekik akkor is, ha egy esetleges sikertelenség esetén kedélybetegek, depressziósak lennének.

Emellett természetesen számtalan jó tulajdonsággal rendelkeznek! Igen értelmesek, szeretik a művészeteket és a tudományokat. Ikrekként az a képességed, hogy borotvaélesen tudsz gondolkodni, kitűnő matematikussá tehet. Igen sok világhírű matematikus született az Ikrek jegyében. Nagyszerű alkalmazkodó képességed, hajlékonyságod alkalmassá tesz arra is, hogy a színpadon is megálld a helyedet. Elsőrendű kézügyességed is mindenre képesít, ami testi fáradsággal nem jár.

Az Ikrek és a magánélet

Az Ikrek néha hadilábon állnak a hűséggel. Ez azért fordulhat elő, mert szeretik a változatosságot, a kalandokat. Ezekről az Ikrek szülöttje mélyen hallgat, és legtöbbször akkor is megmarad egy családi kötelékben, ha ennek már semmi értelme sem látszik. Mint házasfél igen ügyes, alkalmazkodó, találékony, kedves, kellemes ember. Kitűnő eszével – ha szükséges – mindig talál alibit, vagy pedig egy idejében alkalmazott bók segíti ki a bajból. Nagyon nehéz kifogni rajta.

Az Ikrek és a barátság

Az Ikrek igazi társasági ember. Jól tud másokat szórakoztatni és másokkal szórakozni. Jó szívű és áldozatkész, szívesen segít, ha erre kérik. A kitartó, nehéz munkára azonban nem alkalmas. Ha túlhajszolja magát, lelkileg is összeroppanhat! Éppen a lelki bizonytalanság miatt van talán az, hogy nem mindig őszinte a környezetedhez. Csak annyit árul el nekik, amennyi szerinte rájuk tartozik. Ezért a családtagjai, barátai bosszankodnak, mert az Ikrek elhallgat előlük fontos dolgokat. Mindig egy kis titokzatosság, sejtelmes félhomály bujkál magánélete és tevékenységei körül.

Az Ikrek és a szerelem

Előfordulhat, hogy az Ikrek szülöttje egész életét a szerelemnek, ennek a rendkívüli élménynek szenteli, különös tekintettel az erotikus élményekre. Ha így van, akkor tudnia kell, hogy ezzel életformát választ, amelynek előnyös területei éppúgy vannak, mint hátrányos vonásai!


Cancer – Rák

Rák csillagjegy

A Rák félelmetesen szenzitív és önvédő. Van egy csigaháza, melybe időnként, vagy állandóan belebújik, védelemként a világ támadásai ellen. Személyes ügyekben érzékeny a valóságos vagy vélt megbántások iránt. Így gyanakvóvá válik az emberekkel szemben, és nagyon óvatos minden cselekedetében, akár üzleti, akár magán dolgokban. Nagyon kedves, szeretetre méltó, de annyira fél, hogy megbánják, hogy megközelíthetetlennek tűnhet. Hosszú időbe telik, míg valakinek sikerül a bizalmába férkőzni, még ha ez látszólag sikerül is, egy szóval, egy barátságtalan gondolattal magára haragíthatja. Roppant igényes, mindig több akar lenni másoknál, sokszor a saját erejéből, néha mások segítségével.

Kívülről szerénynek látszik, tud alkalmazkodni, ha akar, de ha engedi magát közelebbről is megismerni, láthatjuk, hogy mindenen keresztül tudja vinni akaratát. A szociális helyzete korával egyenes arányban emelkedik. Szíve a pénz és a vagyon, ezért késő öreg korára sok mindent gyűjt össze. Szülei, nagyszülei sokszor segítik őt. Csak akkor küszködik lakásgondokkal, ha a születési horoszkópjában nagyon rosszul áll a Hold.

A Ráknak kitűnő a memóriája. A legaprólékosabb részleteket, epizódokat, és árnyalatokat is pontosan meg tudja őrizni emlékezetében, ezért ha pl. tudományos területen dolgozik rendkívüli eredményeket tud elérni. Egyik apró hibája lehet viszont a tárgyilagosság hiánya. Túlérzékenysége hamar könnybe borítja a szemét. Ingadozását sokszor kis csalafintaságokkal, apró ravaszkodásokkal leplezi. Mozgékony, munkabíró, erős akaratú. Nagyszerű kereskedő, közvetítő, diplomata, közgazdász.

A Rák önzetlen. Önzetlenségével egészen az önfeláldozásig is elmegy. Szívesen és örömmel ad akkor is, ha fáradsággal, verejtékes munkával szerezte meg a dolgot, amit odaajándékoz. Őszinte örömet okoz neki, ha másokon segíthet. Megható kedvességgel törekszik mindig arra, hogy másoknak is örömet szerezzen, másokat: figyelmességekkel elhalmozzon, anyáskodjon, és gyámkodjon. Jótékonyságát sosem fitogtatja, akkor is tud adni, ha senki sem látja.

A Rák és a munka

A Rák szülötte mindent magába szív, azután lelkének legmélyére elrejti. Ez az érzékenység, ha tárgyilagos dolgokra korlátozódik, nagy művészi alkotásokban találhat kiutat. A munkahelyén sem szereti, ha beleszólnak a dolgába. Okos ember. Ha a Rák üzleti téren tevékenykedik, óvatossága és gyanakvása csavaros eszű vállalkozóvá teheti, és habár nem végrehajtó típus, teljes egészében megtalálja a helyét olyan területen is, ahol képes átlátni a beosztottjai gondolatain. A Rák ügyes diplomata, engedi a másikat beszélni, amíg ki nem fárad. Nem közvetlenül harcol és inkább taktikával, mint szembe támadással. Néha sikerül könnyedén előtérbe helyeznie magát, de nem gyakran. Vannak hiányosságok az ügyintézései körül, és legjobb, ha a vezető munkát másra hagyja, mert félelmei akadályozzák a vezetésben.

A Rák tulajdonságai

A Rák lelkileg gazdagabb minden más csillagjegynél. Egy élet is kevés ahhoz, hogy kiismerjük őket. Ez a megfoghatatlan tulajdonság közös férfiakban és nőkben egyaránt, és bár szeretik a társaságot, társas kapcsolatokat és együttérzést, ritkán lehet megelégedést elérni náluk, mert állandóan attól félnek, hogy megbántják őket végén. Gondolkodása józan, pedáns. Sok minden érdekli.

A harmonikus Rák ember szelíd, házias, takarékos, nagyon szereti a gyermekeket, kimondottan a családjának él. A Rák embernek is kell második személy. Erős mediális képességei vannak. Ezen a téren kiváló eredményeket tudnak elérni. A Rák ember erős öntudattal és önbizalommal rendelkezik. Szívesen engedi látszólag vezettetni magát, közben ő vezeti a másikat. Vezető szerepét elsősorban otthon érvényesíti, ahol mint családfő játssza a legfontosabb szerepet.

A Rák hangulata változó, főleg a külső benyomások vezérlik. Képes változtatni a véleményén. Féltékeny, mert érzéseiben egyedül akar lenni, és nem tűri, hogy rajta kívül más is legyen.

A Rák és a művészetek

Jellemző tulajdonsága, hogy más ember gondolatait könnyedén felfogja, alaposan megszűri, és ami azokból jó, azt átveszi, sőt, néha sajátjaként adja elő. Különösen művészi téren tapasztalhatjuk ezt. A Rák ember komoly színészi képességekkel rendelkezik. Rendkívül ügyesen tudja magát független embernek mutatni, másokkal ezt elhitetni, de mindig tartoznia kell valakihez.
A Rák és a pénz

Takarékos típus, ennek folytán szüksége van egy saját ingatlanra, lakásra, házra. Sokszor fordulnak elő nála anyagi hullámzások. Mindig azon gondolkodik, hogy a jólétet biztosítsa akár a családjának, akár magának.

A Rák különleges jellemzői

A Rák hatalmas áloméletet él, ezek között vannak kifejezetten jósálmok. Sokszor rendkívüli dolgok történnek körülötte. Szereti a misztikumot és a lélektani dolgokat.

Nagy a folyadékigénye. Szereti a vizet mosakodásban, uszodában, fürdőben is: órákig tud ülni a fürdőkádban, szívesen hajózik, vagy csónakázik. Ha hosszabb távon kellene külföldön élnie, szenvedne a honvágytól. Nagyon szeret utazni, mindig mozog, mindig valami új helyzetet keres, amikor megtalálta, megunja.


Leo – Oroszlán

Oroszlán csillagjegy

Az Oroszlán biztos érzékkel kényszeríti ki az emberekből önmaga iránt a tekintélytiszteletet, méltóságának elismerését. Fellépése biztos, tökéletes, és imponáló. Cselekedeteiben a hatalom érzése nyilatkozik meg. Megkívánja, hogy személye legyen az események, a társaságok középpontja, hogy körülötte forogjon minden. Csak ott érzi magát jól, ahol ő az első hegedűs, különben elégedetlenné válik.

Az Oroszlán jellemzése

Mint király, az Oroszlán szeret reprezentálni és betartja az etikettet. Fellépése mindig öntudatos, önérzetes. Ám az Oroszlán jegyében született ember bizonyos mértékig tartózkodó. 

Tulajdonképpen gyűjti az erőt, hogy alkalomadtán teljes lendülettel vesse bele magát a dolgokba. Ha ilyenkor kiáll, az elhalmozott tartalékból hihetetlen mennyiségű erőt tud kiadni.

Az Oroszlán ember hirtelen haragú, de amilyen gyorsan felpaprikázza magát, olyan hamar meg is nyugszik, könnyen megbocsát, és felejt. Nem ás ki régi történeteket, nem rágódik a múlton, csak a jelenben él, és ha az ellenfél kezet nyújt neki, abban a pillanatban már barát, és messzire dobja a csatabárdot. Kényszerrel és erőszakkal semmit sem lehet az Oroszlán embernél elérni, szeretettel viszont mindent. Szíve puha, nagyvonalú, naiv és szeretetre éhes. Kedves, gyermekies vonás is van benne, az óriások jósága.

Az Oroszlán és a veszekedés

A komoly veszekedésektől, harcoktól a végsőkig távol tartja magát, és csak kényszerítő esetben avatkozik bele valamibe. Soha nem támad hátba senkit. Ha mégis előfordul, hogy büntetésre kénytelen elhatározni magát, akkor is egyenesen, nagyvonalúan fordul szembe ellenfelével. Ő az, aki ellensége kezébe adja a kardot, hogy az megvédhesse magát.

Az Oroszlán és a méltóság

Még a legalacsonyabb rendű Oroszlán szülöttben is felfedezhető a nagyvonalúság egy-egy vonása. Ha esetleg koldus, akkor úgy veszi át az alamizsnát, mint a király a köteles adót.

Az Oroszlán nem szégyenülhet meg, ha kiáll az emberek elé. Bámulhatja mindenki, mert olyan tudást mutat, melyet addig sohasem árult el, és amit senki sem hitt volna róla. Nem azért, mintha titoktartó volna, de méltóságán alulinak tartja, hogy tudását fitogtassa, és hamarabb beszéljen róla, mint amíg az adott ügy időszerűvé válik. A kellő pillanatban teljesítőképessége a legmagasabbra fokozott, szinte határtalan. Cselekvésében mindig a középutat választja, mert az vezet a legegyenesebben a célhoz. Felismeri a lényeget, és attól nem is hagyja magát eltéríteni.

Az Oroszlán és a szerelem

Az Oroszlán hamar és őszintén hisz, a szerelemben különösen. Ez örök optimistává teszi, még akkor is, ha olykor csalódnia kell. Nagyot tud csalódni, de szívében megérzi azt a tiszta rajongást, ami mindig elég arra, hogy újra kezdje. A szerelemben a szépet, a kellemest és a mutatóst szereti, akár a nyilvánosság előtt, akár az intim szférában. Partnerének ezt jó tudnia.


Virgo – Szűz

Szűz csillagjegy

A Szűz jegy szülöttek nem szeretnek nagyon elől lenni az élet színpadán. Mindenben a józanész a legfőbb tényező náluk, és csak másodsorban az érzelem. Lehetnek idealisták, de idealizmusuk sohasem eget verő, sohasem robbanó, hanem erősen korlátozott. Lelkesedésüket egészséges valóságérzet hajtja át.

A Szűznek kitűnő esze van, logikája éles, gyors a felfogóképessége. Mindent könnyen sajátít. Munkakedvelő, kitartó és türelmes. Különlegesen jó megfigyelőképessége van, bele tud merülni a dolgok legkisebb, legaprólékosabb részleteibe. Emlékezőképessége éles, nem felejti el a tapasztaltakat, a már megtanultakat.

A Szűz jellemzése

Aki ebben a jegyben született, erősen intellektuális beállítottságú ember. A Szűz hűséges, szeretetre vágyó, inkább szentimentális, mint romantikus, nagyon érdeklődik a házias dolgok iránt. Fő vezetője az ész, ennek termékei, eredményei és lehetőségei.

Ha megházasodik, ezt is ész-okokból teszi éppúgy, mint bármi mást, mert ha szerelmes lesz, akkor sem képes félretenni a logikát. A Szűz igényes partnere értelmi képességeit illetően is: egyszerűen képtelen beleszeretni egy unintelligens személybe. A Szűznek jó érzéke van a választékossághoz, intellektuális sznobnak számít, megóvja magát attól, hogy unintelligens társaságba keveredjék, mert érzékeny ízlése van az embereket, ruházatokat, ételeket és lakberendezést illetőleg. Rendkívül kritikus tud lenni, ha jó ízlését megsértik. Választékos ízlése miatt a Szűz ragaszkodik a konvenciókhoz, mert nem számít, milyen intellektuális eszmék jönnek hozzá a radikális és merész oldalon, valami sértődött belső „nemtetszés” a kitaposott ösvényen tartja. Ha mégis le kell lépnie a keskeny útról, ezt olyan végtelen óvatosan és körültekintően teszi, hogy meg ne bántsa valakinek az érzéseit.

A Szűz eszméi

A Szűz moralista, de erkölcsi érzéke inkább társadalmi, mint elvont. Betartja a törvényeket és rendeleteket, és ha eljut arra a végkövetkeztetésre, hogy a dolgokat meg kell változtatni, fokozatosan szeretné ezt véghezvinni, a játékszabályok szerint. Nem „tűzzel, vassal” forradalmár típus. A béke fontos a számára, semmilyen elvért nem képes harcolni, kivéve, ha udvarias és jól nevelt módon lehet. Rendszerint jó nevelést kapott, jó családi háttérrel, hagyománytisztelettel.

A Szűz és a csapatszellem

A Szűz nem igazgató típus, és meg se kellene próbálnia, hogy az legyen. Nagy hibák lennének minden vállalkozásban, melyet vezet! Ez főleg a hagyománytisztelete és ésszerűsége miatt lenne, ami a más emberek szempontját túlságosan is jól látja, de kevésbé biztos a saját terveiben és cselekedeteiben. Másrészről parancsokat nagyszerűen elvégez, és alárendelt beosztásban remekül megállja a helyét. Tehát vagy mások irányítása alatt dolgozhat, vagy teljesen függetlenül, szabad foglalkozásban vagy művészi tevékenységben. A Szűz alkotásait pontosság jellemzi és hibátlanság, ami hideg és tanult szellemiségre vall, de ami nagyszerű ízléssel társul.


Libra – Mérleg

Mérleg csillagjegy

A Mérlegek temperamentumosak, de nagyon békülékenyek. Csupán kíméletből sok mindenről lemondanak. Akaratuk sokszor gyenge, különösen a Mérleg hölgyek tudnak nehezen nemet mondani. Más oldalról kitűnően értenek a legszeretetreméltóbb úton célhoz érni, úgy, hogy a másik akaratát szelíden és észrevétlenül a maguk javára befolyásolják. Nagyszerűen tudják az embereket kezelni.

A Mérleg jellemzése

A Mérleg csillagjegy szülöttei jó lelkűek, igazságosak, szelídek, barátságosak, szimpatikusak, mindig a belső egyensúlyra törekszenek. Gyengédek, szeretetreméltók, irtóznak a durvaságtól és a közönségestől. A Mérleg minden tekintetben kifinomult, érzékeny embertípus, aki kevéssé alkalmas a nyers élet-halál küzdelemre.

A Mérleg szereti a zenét, a szép ruhát, a kozmetikát. Nagy szerepet játszik a sorsában a társaság. Nagyon sok színész, balerina, táncos, énekesnő született a Mérleg jegyében. Kimondottan udvarias, kedves, gyorsan tud szimpátiára szert tenni. Általában vidám ember, nagyon ritkán találunk tragikus sorsú Mérleg szülöttet. Szereti a vidám szórakozásokat és az a legrettenetesebb a számára, ha unatkoznia kell. A Mérleg ember szeret a nyilvánosság előtt szerepet játszani. A Mérleg szeret uralkodni, de nem szeret szolgálni. Szereti a tisztaságot, főleg ha más végzi a takarítást.

A Mérleg és az igazság

A Mérleg az igazság szimbóluma. Mindig a belső harmóniára törekszik, minden kellemetlenséget nagy ívben elkerül. Sokszor a nagy harmóniaszeretet indolenssé és lustává teszi. Kimondott érzékük van az igazság, etika, és esztétika iránt.

A Mérleg intellektusa

A Mérleg jegyében született ember okos, mint a kígyó. Érzéseit értelmével is ellenőrzi. Gondolkodásában önálló, jó diplomata, humoros, vicces, vidámság és a társaságbeli kellemesség jellemzi. A Mérleget minden érdekli, nyílt, lelkesedő, gyorsan felejt jót, rosszat. Nem ismeri a bosszúállást. Nagyon is tudja, mit akar, tud beszélni az emberekkel. Optimista. Ha rosszul is megy a sora, akkor sem panaszkodik, akkor is tud valaminek örülni.

A Mérleg és a szerelem

A Mérleg nagyon szereti a másik nemet, már fiatal korában vannak szerelmi kalandjai. A házasság a legfontosabb a számára, és a barátokban leli legfőbb örömét. Nagyon alkalmazkodó. Majdnem hiányzik belőle az egoizmus: csupán egy dologban egoista, a szerelemben.


Scorpius – Skorpió

Skorpió csillagjegy

A Skorpió érdekeltségű ember általában nagyon szenvedélyes és féltékeny, fáradhatatlan kutatója az érzéki gyönyöröknek. Az élvezetek finomabb, gyakran rafináltabb formáihoz vonzódik, és minden viszonylatban igen kifinomult az ízlése. Csak nagyon nehezen tudják elviselni, hogy mások uralkodjanak felettük, mert minden igyekezetük arra irányul, hogy saját maguk uralkodjanak másokon. Erősen önző természetűek. Általában bátrak, energikusak, kitartóak és nagyon határozott jelleműek. Hatalmas képzeletvilággal rendelkeznek, és vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon gyűlölnek.

A Skorpió jellemzése

A Skorpió érzelmei közül a féltékenység a legerősebb. Olyan erős, hogy ezzel önmagának is kárára van, és ebben a szenvedélyében esetleg valóban erőszakos cselekedetekre ragadtathatja magát.

A Skorpió ember a Plútó hatására rendkívül kíváncsi. Amilyen nagy előszeretettel és könnyedséggel iparkodik kikutatni mások rejtett dolgait, oly nagy erővel tudja megőrizni saját titkait. Ebből következik, hogy sok remek nyomozó kerül ki a Skorpió jegyűek közül.

A Skorpió foglalkozása

A Skorpió jegye a következő foglalkozású pályákra irányítja szülötteit: vegyész, sebész, orvos, természettudós, bölcsész, okkult kutató vagy művész, rendőrségi dolgozó, rendfenntartó pálya, hentes, mészáros, továbbá minden olyan foglalkozás, amely fegyverrel, tűzzel és vassal van valamilyen vonatkozásban.

A Skorpió érdekeltségű embernek fiatal korában az akadályok egész sorával kell szembenéznie. Csak érettebb korban sikerül jobb állásba vagy jövedelemhez jutnia, amikor is tartós szerencse és megbecsülés, és eredmény fogja megkoronázni igyekezetét, törekvését.

A Skorpió és a család

Többnyire kevés testvérük van, főként kevés fiútestvérük. A Skorpió általában csak egyetlen gyermeke szüleinek.  A Skorpió szülött és édesapja közötti viszony nagyon barátságos érzületű, szeretetteljes.

A Skorpió jegye nagy gyermekáldást enged, gyakran ikrekre is lehet számítani. A gyermekek sok örömet szereznek és korán házasodnak, mégis titkos gondoknak lehetnek előidézői. Ha a Skorpió gyermeket vár, annak külön előkészület jár, és a folytatás sem átlagos. A nevelést nagyon komolyan veszi és abban is igen alapos. Igaz, könnyen elkövethet egy tévedést is: hajlamos azt hinni, hogy gyermeke mindenben az ő utóda. Érdeklődési körében, hajlamában, természetben. Mindenképpen ajánlható, hogy ismerje meg gyermekének legalább főbb horoszkópikus jegyeit, hol áll a gyermek Napja, az aszcendense és a Holdja. Ha ezt tudja, akkor először a Skorpióra jellemző alapossággal ezeket kell áttanulmányozni. Látni fogja, hogy a hasonlóság mellett sok csodálatos más tulajdonságot is felfedezhet gyermekében, és a nevelését ahhoz kell igazítania.

A Skorpió és a pénz

A Skorpió jegyében született embernek a bőkezű adás a legfőbb érték. Innen kell megközelítenünk a szemléletét, ha meg akarjuk érteni. Ahhoz, hogy sokat tudjon adni, sok értéknek kell bejönnie is.

A Skorpió jegyű ember életében a pénzszerzés különösen fontos szempont. A Skorpió pénzsorsa a Nyilas jegyében található. Ennek változó minőségű, tűz elemű uralkodó bolygója a Jupiter, mely a jegy 5. házában is uralkodik, vagyis a Skorpió pénzügyei valamilyen módon mindig kapcsolódnak a vállalkozásokhoz, szórakozásokhoz, spekulációkhoz és a szerencsejátékokhoz is. Két esetben fordulhat elő, hogy a Skorpió jegyű ember minden értékétől megváljon: Az egyik lehetőség a pompaszeretet, ami mértéktelen költekezéshez vezethet. A másik viszont az, hogy - különösen élete vége felé - valami nemes célra ajánlja fel vagyonának nagy részét, esetleg mindenét.


Sagittarius – Nyilas

Nyilas csillagjegy

A Nyilas könnyen ingerelhető, de a jó szavak gyorsan megnyugtatják. Sértést vagy csalódást sohasem felejt el. Még évek után is képes izgalomba jönni az ilyenre való emlékezésnél. Az akarata igen erős, szenvedélyes, de nem kitartó és mindenekelőtt bizonytalan, teljesen érzésszerű. Ha valami nem sikerül neki első próbálkozásra, akkor majdnem személyében van megsértve, de azonnal enged az elképzeléseiből.

A Nyilas lelki tulajdonságai

A Nyilas szimpatikus, nyílt, szabad és élénk, igazán kedélyes. Nagylelkű és segítőkész, emberbarát, mély igazságérzettel és vallásossággal. Nagy megértés él benne a fegyelem, autoritás és tekintély iránt. Hívő, bizalommal teli, odaadó természet. 

Hitével el tud távolodni a neki kényelmetlen valóságos helyzettől, és a világot - csodálatosképpen, óriási optimizmusával és lelkesedni tudásával - rózsaszínű szemüvegen át tudja látni. Ritkán néz az adott tények mélyére, melynek realitását sokszor tagadja, vagy egyszerűen nem ismeri el.

A számára kényelmetlen, kritikus véleményeket kikerüli, mert gyakori csalódása ellenére csak saját, kétséges inspirációját óhajtja követni. Kimondottan idealista, majdnem semmiféle emberismerettel nem rendelkezik, tehetségében egyoldalú. Sokoldalúság felé törekszik, de ezt nem éri el. Vidám, élénk természete van, kápráztató társaságbeli tulajdonságai. A Nyilas kellemes, kitartó és érdekes elbeszélő. Erős impulzivitással rendelkezik, mely a szív megmozdulásait követi, az ésszerű megfontolások csak később következnek.

A Nyilas jellemző külső jegyei

A Nyilas tekintete tiszta, sokszor nyugtalan és lobogó, máskor gyermeki és bizakodó. Gyakran hajlott a testtartása, mozdulatai szabadok, céltudatosak. Járása kissé mindig sietős.

A Nyilas és a család

Ha nagy tévedést követnek el, azt maguk észre sem veszik. Pedig igen nagy veszélyt rejt magában ez a száz százalékos odaadás. Azt ugyanis, hogy rövid idő után elvesztik egyéniségüket és tartásukat, legfőképpen azt az energiaforrást, amiből a családnak is kamatoztatni tudnának. Ha saját maguk maradnak, megtartva foglalkozásukat, kedvtelésüket, akkor tudnak igazán eleget tenni kötelezettségüknek is.

A Nyilas és a tanulás

A Nyilas ember szempontjából az iskola talán nem is a tananyag elsajátítása miatt a legfontosabb. Ez az utolsó esélye arra, hogy megtanulja a szélsőségeket elkerülni életében. Szerencséje van, ha felfigyel rá egy jó szemű pedagógus, és okosan mutat utat neki jellemének alakításában.

Viselkedésében kitűnik, hogy az életet nagyon szereti, mindazzal az örömmel, széppel és jóval, amit kapni lehet benne. Kapcsolatkészsége jó. Különösen korán feltámad benne a másik nem iránti érdeklődés.

A Nyilas jegyűek anyagi viszonyai

A Nyilas érdekeltségű ember nem kicsinyes, de ha kell, tudd beosztó is lenni. Egyébként gyorsan sikerül kiadnia minden pénzét. A Nyilas jegyének anyagi javait jelző területe a Bak jegyéhez tartozik, ennek a jegynek a Szaturnusz az uralkodó bolygója. Ahol pedig a Szaturnusz bolygó megjelenik, ott semmi sem megy sajnos simán. A Nyilas jegyében született ember fiatalságát a pénzviszonyok, a nehéz anyagi helyzet rontja. Pénz dolgában a Nyilas érdekeltségű ember félénk. Ritkán kap annyi fizetést, amennyi elegendő lenne a megélhetéséhez. Nem csöppen egy szemernyi manna az égből számára, minden fillérért keményen meg kell dolgoznia. Éppen ezért nagyon megbecsüli a pénzt, amit megszerez. A Nyilas igazán akkor érez boldogságot, ha ily módon sikerült életének egy anyagi vonatkozású problematikus területét elrendezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése